E. ON felhívás a villamos hálózatok környezetének tisztántartásával kapcsolatban.
Részletek a mellékletben.
Tájékoztatom, hogy megalakult az ország első járási mentőcsoportja, a Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoport. A tagok önként vállalták, hogy tevékenyen részt vesznek a kőszegi járás védelmében. Az ünnepélyes eskütételre, majd a mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlatára április 6-án kerül sor.
Az ünnepélyes eskütételen tiszteletét teszi, és a gyakorlatot megtekinti Básthy Tamás országgyűlési képviselő, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, valamint Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a Vas Megyei Védelmi Bizottság elnöke. Az ünnepségen a résztvevőket Huber László, Kőszeg város polgármestere köszönti, majd beszédet mond Dr. Kapiller Sarolta, a Kőszegi Járási Hivatal hivatalvezetője, valamint Dr. Takács Árpád tűzoltó ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.
Az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű hó hullott a megye területén, a következő napokban pedig olvadás és továbbá csapadék, eső várható. A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a vízkárok megelőzésére hívja fel a figyelmet.
A korábban lehullott sok csapadék miatt a talaj befogadó-képessége csökkent, így a vízelvezető árokrendszerek hamar telítődhetnek, ezért még idejében végre kell hajtani a szükséges karbantartási munkálatokat!
A vízelvezető árkok tisztántartása különösen fontos, hiszen a víz útjába kerülő bármilyen akadály meggátolhatja a víz elfolyását, vagy felduzzaszthatja azt, és az így felhalmozódott víz a kiskertekben, vagy akár a lakóházakban is kárt tehet.
A jó idő beköszöntével egyre több lakos cselekszik úgy, hogy a mezőgazdasági területek rendbetételét kevesebb munka ráfordításával hajtják végre, a tél során felhalmozódott kerti hulladékokat elégetik. A kerti, mezőgazdasági- és növényi hulladékok égetését ugyan több jogszabály is tiltja, olykor mégis találkozunk olyannal, hogy a tiltások ellenére önkormányzatok saját rendeleteikkel szabályozott módon engedélyezik az égetést.
A belterületen történő égetés szigorúan tilos. Előfordulhat azonban, hogy az égetést önkormányzati rendelet külön szabályozza. Ilyen esetekben az égetésre az illetékes jegyzőtől külön engedélyt kell kérni, valamint a tevékenység végzését 24 órával korábban írásban be kell jelenteni az illetékes katasztrófavédelmi szervnél (tűzoltó-parancsnokságon). Az égetéskor az országos tűzvédelmi szabályzatban előírtakat maradéktalanul be kell tartani, az égetésért a tevékenységet végző a felelős!
A tilalom kiterjed a termőföldekre, mezőgazdasági-, bel- és erdőterületekre is. A termőföldek és mezőgazdasági területek karbantartásáért a termőföld tulajdonosa és használója felel. Amennyiben valaki a területek gondozását megszegi, és a területen emiatt tűz keletkezik, abban az esetben az illetékes hatóság földvédelmi- és tűzvédelmi bírságot szab ki ellene.
Tisztelt Lakosság!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében holnap éjfélig (csütörtök) Vas megye területére 2. veszélyességi fokozatú (narancs) riasztást adott ki.
A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t.
Az aktuális veszélyjelzések folyamatosan nyomon követhetők az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, a www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/ oldalon.
Csepreg, 2013. 03. 13.
Király Árpád sk.
polgármester
E.ON Energiaszolgáltató Kft. ügyfélszolgálati irodája 2013. március 31-én bezár.
2013. április 1-jétől az Önhöz legközeleb eső iroda: Kőszeg, Rajnis u. 11.
Részletek:
A Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
2013. február 20-án (szerdán) 10.00 órakor
sajtótájékoztatót tart,
amelyre ezúton tisztelettel meghívom.
A sajtótájékoztató témái:
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a Nyugat-Dunántúlon szerda éjfélig nagy mennyiségű hó várható. A nagyobb mennyiségű hó - kedd hajnaltól szerda éjfélig összegezve - főként Vas megyére jellemzően kb. 25-50 cm között valószínű. Az éjszakai óráktól a megerősödő, helyenként viharos lökésekkel kísért északira forduló szél a Dunántúl nyugati részén hófúvást okozhat. Erős hófúvás is lehetséges magas hótorlaszokkal. A lehulló hó és a szélerősség függvényében szerdán a piros fokozatú hófúvás riasztás is érvénybe léphet a Nyugat-Dunántúl egy részén.
A balesetek elkerülése érdekében a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét a következő szabályok betartására:
Az üzenet kiadásának időpontja: 2013-02-11 09:43 (08:43 UTC)
Legmagasabb veszélyességi fokozat (1-3): 2. (NARANCS)
Havazás, 2. fokozat (NARANCS): 24 óra alatt 20 cm-t meghaladó friss hó várható Vas megye területén.
Az aktuális veszélyjelzések folyamatosan nyomon követhetők az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján, a www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/ oldalon.
Országos Meteorológiai Szolgálat
Repülésmeteorológiai és Veszélyjelző Osztály
A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület teljes munkaidős, határozott idejű Andragógus állást hirdet főiskolai/egyetemi végzettségű személyek számára.
A pályázatokat benyújtása 2013. február 12-ig lehetséges a fényképes szakmai önéletrajz és motivációs levél elküldésével a szebb-holnapert@index.hu email címre.
Pályázati feltételek:
- szakirányú főiskolai/egyetemi végzettség
- jó kommunikációs készség
- precíz, alapos munkavégzés
- hatékony és gyors problémakezelés
- alkalmazkodó készség
- lojalitás
Előny: a szakterületen szerzett minimum1 éves tapasztalat
További információ, érdeklődés: Nagy Krisztina 06-20/263-5236
Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor, vagy emléktábla milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor?
Induljunk el és fedezzük fel városunkat, falunkat, ismerjük meg múltunkat, emlékezzünk a 68 évvel ezelőtt történtekre. A XX. század közepén emberek milliói szenvedtek faji, vallási vagy politikai alapú üldöztetést. A zsidóságot, a romákat sújtó népirtás és következményei a magyar múlt, az európai történelem és a kultúra veresége. Törekednünk kell arra, hogy a holokauszt a magyar történelem, a kollektív emlékezet részévé váljon, az ártatlanul üldözött és megölt magyar állampolgárok emléke fennmaradjon. Emlékeznünk kell azokra is, akik emberek tudtak maradni, az embertelenségben, akiket ismertünk, és akik ismeretlenek maradtak, s legfeljebb cselekedetük hozadéka, emberi életek megmentése maradt meg.
A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?”címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a középfokú intézmények diákjai számára.
Értesítem a Tisztelt Lakosságot és a Városban rekedt utazókat, hogy a rendkívüli hóhelyzetre való tekintettel melegedőhelyet biztosítunk Csepreg Város Területi Gondozási Központban (Csepreg, Kossuth utca 62.)., ahol a bejárati ajtó mellett található gomb nyomásával jelezzék belépési szándékukat.)
A településről való elindulást nem javasoljuk, a járás útjai változó állapotban vannak, járhatóságuk az erős szél miatt óráról órára változhat. A Tűzoltóság, a Közútkezelő és a Katasztrófavédelem munkatársai jelenleg is dolgoznak az utakon. A bizonytalan közlekedési helyzet az előrejelzések szerint holnapig áll fenn.
A dialízises betegek szállításáról a Katasztrófavédelem gondoskodik (Tel.: 06-20/453-4820).
Tisztelettel kérem a Lakosságot, hogy figyeljenek egymásra, amennyiben problémát észlelnek, jelezzék a Csepreg Város Területi Gondozási Központ Családsegítő Szolgálatának!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján VÖRÖS fokozatú figyelmeztető előrejelzést tett közzé 2013. január 18. péntekre, miszerint a megye területén magas hótorlaszok várhatóak a friss hóval fedett területeken a viharos szél miatt.
K Ö Z L E M É N Y
Segítség bajba jutott hiteleseknek és eladósodott családoknak
Ha belekerült az adósságcsapdába,
ha nem tudja fizetni hiteleit,
ha közüzemi tartozásai miatt már végrehajtási eljárás indult Ön ellen
ha otthonának elvesztése reális veszélyt jelent,
ha vitás ügyei vannak bankkal, végrehajtóval,
ha jogi képviseletre van szüksége:
Vegye igénybe ingyenes tanácsadásunkat az új kormányzati intézkedésekről, az Eszközkezelőről és az adósság mérséklési lehetőségekről.
Banki elszámolások szakirányú ellenőrzése
Pertársaság „a tiszta lappal történő kezdés” érdekében
Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület
Információk +36 70 253 2910
valsagkezeles2008@gmail.com
www.bankikarosultak.hu
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |