Csepreg Város honlapjának akadálymentes, vakbarát verziója
Vissza a archivum.csepreg.hu normál főoldalára
2010. november 12-én megtartotta tisztújító közgyűlését a Csepreg és Vidéke Ipar Testület.
Az előkészítést végző Pócza Ferencnek köszönhetően, a szép számban megjelent iparosok, kereskedők és vállalkozók új vezetőket és tisztségviselőket választottak.
Az ötfős vezetőségbe, és a háromfős felügyelő bizottságba az alábbi személyeket választották:
Testület elnöke: Pócza Antal
Alelnök: Szabó Ferenc
Titkár: Szabó Zoltán
Pénztáros: Vígh Kálmán
Vezetőségi tag: Szabó László
Felügyelő Biz. Elnöke: Horváth Antal
Felügyelő Biz. tagjai: Horváth József és Szekér István
A százhat éves hagyományokkal rendelkező testület új vezetősége szeretné megőrizni és felújítani az elődeik által megépített székházat, és azt a tagság igényeinek leginkább megfelelő célra használni.
Fontos törekvés részükről, szakítva az eddigi rossz gyakorlattal, hogy elfogadásuk előtt szeretnék véleményezni a helyi ügyekben őket is érintő jogszabályokat és határozatokat.
Időszakos jelleggel országosan is ismert pénzügyi és gazdasági szakemberek meghívásával tagjaiknak kívánnak segítséget nyújtani a gazdasági döntéseik meghozatalához.
A Testület taglétszámának növelése érdekében létre hozták a pártoló, és nyugdíjas pártoló tagságsági státuszt is.
Az egyesülethez bárki csatlakozhat, aki elfogadja az alapszabályban foglaltakat, és eleget tesz tagdíjfizetési kötelezettségének.
A tisztségviselők várják a belépni kívánó tagok, pártoló tagok, és nyugdíjas pártoló tagok jelentkezését!
Csepregi Ipartestület Vezetősége