Hétfő délután a „Védelmi Igazgatás 13” gyakorlat keretében, rendkívüli ülést tartott a Vas Megyei Védelmi Bizottság, amelyet a bizottság elnöke hívott össze.
A rendszerváltás óta nem volt olyan gyakorlat a különleges jogrend (Alaptörvényben meghatározva: rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, váratlan támadás, veszélyhelyzet) körülményei között, amelynek során egy időben, országosan végezte volna tevékenységét az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Kormány, a minisztériumok, a megyei és helyi védelmi bizottságok és a polgármesterek.
A „Védelmi Igazgatás 13” gyakorlat 2013. szeptember 30-tól október 18-ig tart, ezen idő alatt a helyi védelmi bizottságokban az önkéntes műveleti tartalékosok, mint honvédelmi elnökhelyettesek segítik a helyi szervek tevékenységét.
A gyakorlaton fiktív helyzet alapján, a megelőző védelmi helyzet, majd a rendkívüli állapot kihirdetését követően, a megyei védelmi bizottság, a helyi védelmi bizottságok, ezek munkacsoportjai, valamint a védelmi igazgatásban közreműködő szervek kidolgozzák intézkedéseiket a közigazgatási szervek különleges jogrendi működésére. A hadkötelezettség visszaállítása és a hadkötelesek sorozása az Alaptörvény XXXI. cikke alapján, valamint a Befogadó Nemzeti Támogatás és a terrorcselekményekre való reagálás, a polgári védelemből adódó feladatok megoldása is szerepel a gyakorlat tematikájában.
2013. október 15-én, Várpalotán mutatja be a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság a gyakorlaton kidolgozott eljárásokat és tevékenységét.
A „Védelmi Igazgatás 13” gyakorlaton „vizsgázik” a védelmi igazgatás új rendszere is.
A 2012. január 1-én hatályba lépett Alaptörvény a honvédelmi és katasztrófavédelmi törvény újra strukturálta a védelmi igazgatás rendszerét, a területi és a helyi védelmi bizottságok az egységes közigazgatás alrendszerévé váltak. A megyei védelmi bizottság elnöke a kormánymegbízott, a helyi védelmi bizottságok elnökei a járási hivatalvezetők lettek. Az új honvédelmi szabályzók révén megújult a Magyar Honvédség tartalékos rendszere is.
Szombathely, 2013. szeptember 30.
Tisztelettel:
Harangozó Bertalan
elnök
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |