Az ÁROP-1.2.8-2012-2012-0001 „A járási államigazgatási rendszer kialakításának megtervezése” projekt lezárásaként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkárságának vezetői szakmai tanácskozást rendeztek a fővárosi és megyei kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottakkal.
A szakmai fórumon a résztvevők áttekintették a járási, fővárosi kerületi hivatalok működésének első félévi tapasztalatait. A magyar történelem során több száz éves múltra visszatekintő és 1983. december 31-én megszüntetett járások 2013. január 1-től újra szerves részét képezik a magyar közigazgatási rendszernek. A fővárosi, megyei kormányhivatalok kirendeltségeként működő járási hivatalok a területi államigazgatási szervezetrendszer általános első fokú hatóságaiként jelennek meg, de feladatuk közé nem kizárólag hatósági feladatok tartoznak, így például koordinálják a közfoglalkoztatási programokat is. A szakmai konzultáció során az első féléves működés mellett a járási rendszer működésének fejlesztése is szóba került.
Tekintettel arra, hogy a területi államigazgatás átalakításának végső céljaként felépülő teljes Kormányablak-rendszer is a kormányhivatalok szervezeti keretei között működik, a rendezvényen ismertették a kormányablakokban 2013. július 1-jével intézhető 86 új ügykörrel kapcsolatos tudnivalókat is.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |