Csepregen immáron második alkalommal rendezett Családi Napot a városban az önkormányzat karöltve a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesülettel. Jókedv, színvonalas programok, málnaszörp, palacsinta, sör és kolbász is várta a családokat szeptember 2-án, szombaton 15 órakor.
Immár hagyománnyá vált Csepregen, hogy kisgyermekes családok részére szerveznek közösen Családi Napot szeptember első szombatján, a Malomkerti játszótéren. A rendezvényt a város polgármestere Vlasich Krisztián nyitotta meg, aki a megjelent gyermekeket és szüleiket köszöntve elmondta, hogy ez a nap a családokról szól, arról, hogy a délután folyamán együtt legyenek a szülők gyermekeikkel. Ez az alkalom azt is hivatott jelezni, hogy az önkormányzat számára kiemelten fontosak a családok, hiszen a gyermekek a város jövőjét is jelentik.
A köszöntő után, Kancsó Zoltánné által vezetett Csepregi Vegyeskar Egyesület teremtett kellő alapot és jó hangulatot a délután további részére, melyet a fiat tehetségekből álló, Csepregi Csicsergők és a Vocal Spirit énekegyüttes követett, akiknek produkcióját is a közönség nagy tapssal jutalmazta.
A fellépés után a megjelent családok a város vezetőivel közösen köszöntötték a 2016 szeptember óta máig megszületett Csepreg Város 21 új polgárát, amely babák tiszteletére egy fát is elültettek a Malomkertben. Erre a fára helyezték el aztán a szülők azokat a kis medálokat, melyen gyermekeik neve, születési ideje és az „Isten hozott” felirat szerepelt.
Horváth Gábor a Családügyi, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke kiemelte, hogy fontosak az ilyen és hasonló események a városban, hiszen a városvezetés célja nem csak a város folyamatos fejlesztése, hanem az itt élők közösségként történő megtartása is, hiszen mit ér egy város, ha azt nem egymást szerető és tisztelő, egymásért tenni akaró, segítőkész polgárok lakják.
A nap egyik legvidámabb pontja a palacsintasütés volt, mely mellé a gyerekeknek málnaszörp, szüleiknek sör járt. Ebben a munkában az alpolgármester Hárominé Orbán Erika és Oláh Imre képviselő mellett a két bizottsági elnök Szarka Anikó és Horváth Gábor is derekasan helytállt. De akadtak lelkes segítők is, hiszen a képviselők családtagjai mellett, közel tíz fiatal sürgölődött a sátorban, akik nem csak a palacsinta sütésben, hanem a tálalásban és a vendégek kínálásban is igazán kivették a részüket.
Míg a szervezésben, Horváth Zoltán képviselő jeleskedett, addig a Vlasich Krisztián polgármester és családja a kilátogatókat ízletes házi sültkolbásszal és hurkával kínálta.
Közben a gyermekek nagy örömére a győri Vaskakas Bábszínház is megérkezett a helyszínre, akik Bob és Bobek című műsorukkal igazán elkápráztatták az aprónépet. A szervezők a játszótéri játékok mellé még ugráló várat is biztosítottak a legkisebbek örömére, de színes léggömbökből sem volt hiány a rendezvényen, hisz minden gyermeknek jutott legalább egy, de a leg leleményesebbek többet is hazavihettek.
A gyermekek körében népszerű volt Mariann és Katalin által készített csillámtetoválás is, mely a Területi Gondozási Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálat jóvoltából valósulhatott meg.
A szervezők köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítettek a programok szervezésében, lebonyolításában, s annyit ígértek, jövőre is megrendezik a családi napot.