A jó cél érdekében való összefogás eredményeként megújulhat a Fő tér egyik legszebb épülete, ugyanis felújítják a csepregi KIOSZ székházat!
A napokban írta alá Pócza Antal, az Ipartestület elnöke és Szele Tamás, Csepreg Város Fúvószenekara elnöke azt a szerződést, amiben a két egyesület megállapodott a patinás székház közös használatáról.
A jobb sorsra szánt, 1906-ban épített épület mára minden tekintetben a megújításra vár. Azonban a tetemes felújítási költségek és az azt követő fenntartási költségek is meghaladják a tulajdonos Ipartestület erejét, így örömmel fogadták a Fúvósok megkeresését, akiknek régi vágya, hogy önálló próbatermük legyen. A két szervezet együttműködése a házban nem új keletű, hiszen több évtizede az akkori Dalárda Kör is – melynek tagjaiból szerveződött az első fúvószenekar - hosszú ideig az Iparosok vendégszeretetét élvezte.
Első ütemben várhatóan a nyár végéig az utcai homlokzatok eredeti állapotba való felújítását, a nyílászárók cseréjét végzik el. Nagy álom lenne a nagyterem és a hozzá tartozó vizesblokk belső felújítása, ám ez jelenleg még a tagok által felajánlott anyagi és fizikai segítséggel sem kivitelezhető. További felújításról az anyagi lehetőségeik figyelembe vételével a későbbiekben határoznak.
Annak érdekében, hogy közös céljaikat mielőbb megvalósíthassák, az alábbi számlaszámokra adományokat várnak tagjaiktól, pártoló tagjaiktól, szimpatizánsaiktól, és a város lakosságától is:
Csepreg és Vidéke Ipartestület: Savaria Takarékszövetkezet: 72100354-11060187
Csepreg Város Fúvószenekara: Savaria Takarékszövetkezet: 72100354-10031865
Kérjük, lehetőségeikhez mérten adományaikkal segítsék a két tradicionális csepregi egyesület összefogását!
Csepreg, 2011. május 5.
Tisztelettel:
Pócza Antal Csepreg és Vidéke Ipartestület elnöke |
Szele Tamás Csepreg Város Fúvószenekara elnöke |
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |