Iskolánk 2011. május 4-én a következő levelet kapta:
„ Tisztelt Igazgató Asszony!
Örömmel értesítem, hogy az Nemzeti Erőforrás Minisztérium által felkért Értékelő Bizottság javaslatára Gloviczki Zoltán Helyettes Államtitkár Úr döntése értelmében az Ön iskolája a 2011-2014 közötti időszakra elnyerte az Ökoiskola címet.”
A környezettudatos nevelés terén elérhető legmagasabb szintű állami elismerést, az ökoiskola címet 2011. június 4-én Budapesten ünnepélyes keretek között a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőitől Szeleczkyné Grámán Éva és Venczli Miklósné, az ökoiskola megálmodói vehették át.
Hosszú évek óta tudatosan neveljük diákjainkat a környezetbarát szemléletre és mindez csak összefogással lehetséges. Dr. Barityné Házi Ottiliának, az intézmény igazgatójának kezdeményezésére nagyon sokat tettünk azért, hogy az iskolafelhasználók, a közvetlen partnerek (tanulók, szülők, pedagógusok) jól érezzék magukat az intézményben (a tantermekben, az aulában, a folyosókon, az étkezőben, az iskolaudvaron). Tudtuk és éreztük, hogy a közösségünknek hatalmas nevelőereje van, a közös érték- és szokásrendszer, a közös tervezések és megvalósítások, a közös munkából és kikapcsolódásokból fakadó közös élmények egyaránt a közös célt szolgálják. Mindezek folyamatos megvalósításához elkészítettük iskolánk Ökoprogramját és benyújtottuk a fenntarthatóság elveinek minél hatékonyabb megjelenése érdekében pályázatunkat az Ökoiskola címre. Ez a cím azoknak az iskoláknak az elismerését szolgálja, melyek átgondoltan, rendszerszerűen és intézményesítetten foglalkoznak a környezettudatos magatartásra neveléssel és a fenntarthatóság pedagógiájának gyakorlati megvalósításával.
Az Ökoiskola cím elnyerése a következő előnyökkel jár:
A cím elnyerője az Ökoiskolák Hálózatának tagja lesz, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszere bővül, a Hálózat programjai segítik szakmai fejlődését.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |