Csepreg Város honlapjának akadálymentes, vakbarát verziója
Vissza a archivum.csepreg.hu normál főoldalára
INGYENES ÁLLAMI KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI PROGRAM
A Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében megvalósuló „Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében” tárgyú projektet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Nemzeti Közlekedési Hatóság kezdeményezte.
A program segítségével a tananyagokat sikeresen elvégző tanulók – összhangban a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és az egységes végrehajtást szabályozó 30/1988. (IV. 21.) MT rendeletének R. 11. § (1) és (2) pontjaival – és a projektben önkéntes alapon részt vevő, köznevelési intézményben dolgozó pedagógusok közül ötvenezren jutnak hozzá ingyenesen, az önkéntes regisztrációt követően, a hatóságilag akkreditált, korszerű, e-learninges (AM, A, A1, A2 és B kategóriás) elméleti képzés valamelyikéhez.
A projekt célja, hogy elősegítse a gyermekek biztonságos közlekedését és a gyermekbalesetek számának csökkenését azáltal, hogy ingyenes közlekedésbiztonsági e-learning tananyagokat biztosít a köznevelési intézmények tanulóinak, illetve módszertani útmutatót az ott dolgozó pedagógusok számára.
Az ingyenes oktatás június 15-ig érhető el.