Gruber Ákos felajánlására több csoport is ellátogatott a Csillag Ösvény Lovasudvar Egyesület telephelyére. Nagy izgalommal léptünk be a lovas udvarba. Néhány kisgyereknek már ismerős volt a környezet, ők aktívan járnak lovagolni. Anita - a lovak gondozója- körbevezetett minket az egész területen. Megtekinthettük az istállót, a boxokat, a karámot ahol elkerítve, homokkal borított talajon, szabadon tartják a lovakat. Megismerkedtünk a lótartás alapvető szabályaival, a lovak gondozásával. Legelőször a lovak legfontosabb táplálékait tekinthettük meg, amely a zab és a széna. A gyerekek megfoghatták, megszagolhatták ezeket, a lovak számára alapvető eledeleket. Megtapasztalhatták mi a különbség a széna és a szalma között, s melyiket mire használják. Láthattuk, hogy a lovak itatása saját itatóedényből történik. Anita elmondta, hogy a ló átlagos napi vízszükséglete 30 liter víz. Megnéztük a ló ápolásához szükséges eszközöket is. Láthattuk hogyan adják be a lónak a gyógyszert, amivel az egészsége megőrizhető. Ezután következett a ló felnyergelése, az ehhez használatos szerszámok megnevezése, s hogy melyik milyen célt szolgál a lovagláshoz. Végül a legörömtelibb pillanatok következtek, a bátrabb gyerekek lovagolhattak, ügethettek. Anita segítségével- kötőféken vezetve – gyakorolhatták miként kell a ló hátán ülni, mennyire fontos a helyes testtartás, s milyen jótékony hatása van az egyensúlyérzékre. Pár lovaglási technikát is megtekinthettünk.
A lovaglás nevelő hatása mindenki számára ismeretes. Az állat gondoskodást, szeretetet igényel, amely segít a felelősségérzet kialakításában, a ló és lovas között átélt élmények, tapasztalatok meghatározóak a személyiség alakulásában. Mindenki számára kellemes délelőttöt töltöttünk el a lovardában, s ha tehetjük, újra ellátogatunk ide a gyerekekkel.
Rabiné Horváth Nóra
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |