Pályaválasztási szülői értekezlet volt a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskola és AMI- ban
2014. október 7. (kedd) 16.30
Ebben a tanévben a megszokottnál korábban, október 7-én tartottuk pályaválasztási szülői értekezletünket. A nyolcadikos és hetedikes tanulók és szüleik szinte teljes létszámban részt vettek a továbbtanulás szempontjából fontos rendezvényen. A középiskolák vezetői tájékoztatást adhattak az iskolájuk által kínált lehetőségekről. Sok hasznos információ elhangzott a bekövetkező változásokról, illetve alaposan megismerhették az érdeklődők a középiskolák képzési formáit, szakmacsoportjait, adottságait, erősségeit, sőt a gyerekek számára vonzó diákéletbe is bepillantást nyerhetnek. A gyerekek így már fontos információk birtokában mehettek a Pályaválasztási és Képzési Vásárra, illetve az iskolák nyílt napjára.
A következő intézmények képviseltették magukat:
Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája
Szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája
Szombathelyi Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola
Szombathelyi Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Szombathelyi Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium
Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium
Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola
Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium
Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai,Műszaki Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium
Bízok tanulóink sikeres pályaválasztásában!
Kovács Károly igazgatóhelyettes
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |