
Csepregen a Magyar Falu Program keretében elnyert pályázatnak köszönhetően elkezdődik a temető felújítása
Tisztelt Lakosság!
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a tavalyi évben a Magyar Falu Program Temetői infrastruktúra fejlesztése - 2020 című, MFP-FVT/2020 kódszámú pályázata keretében elnyert támogatás eredményeként megvalósul a csepregi temetőben található belső közlekedő felületek részleges felújítása, mely beruházás a napokban a megvalósítás szakaszába lép, ugyanis a vállalkozó – megfelelő időjárási viszonyok mellett – megkezdi a munkálatokat. A folyamat előreláthatólag két-három hetet fog igénybe venni.
A beruházás keretében a ravatalozó mellett kezdődő közlekedő szakasz kerül felújításra
mintegy 110 fm hosszúságban a kápolna vonaláig. Továbbá a kápolnával szemben állva, annak bal oldalán felfelé haladva történik térköves felület kialakítása a kápolna mögötti sírok zavartalanabb és komfortosabb megközelítése érdekében.
A kivitelezés az esetlegesen időközben felmerülő temetkezéseket nem akadályozza, a temetések idejére a munkálatok szünetelni fognak.
Tervezett munkakezdés: 2021.05.18. (kedd)
A beruházás befejezéséig megértésüket és türelmüket kérem!
Csepreg, 2021. május 14.
Horváth Zoltán sk.
polgármester
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 |