A Csepregi Sportegyesület csapata a Vasasszonyfa elleni vereség és egy szabadnap után Vassurányba látogatott, ahol egy jó iramú mérkőzésen magabiztosan legyőzte a folyamatosan kontrázó, jól játszó ellenfelét. A Megyei III. Szombathely nyugati csoportjában a 11. fordulóban mivel Acsád magabiztosan verte 4:0-ra Vasasszonyfát, ezért ellépett riválisától a Csepregi gárda, s így már 3 pontos előnnyel, 27 ponttal vezeti a bajnokságot.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Újra elindult a Bozsik- program, amelynek keretén belül 2011. szeptember 26. Bükön , majd pedig 2011. október 17-én Csepregen került megrendezésre az első illetve a második Bozsik torna.
Az újra útjára indult Bozsik-program egy utánpótlás-nevelési program, amelynek célja, hogy a gyerekek megszeressék a labdarúgást, és a felfedezett fiatal tehetségeknek lehetőségük nyíljon a profi szintű edzéseken való részvételre. Ezen programon belül a Csepregi Sportegyesület 44 óvodás és általános iskola 1-2. osztályos gyermek számára biztosít folyamatos, rendszeres sportolási foglalkozásokat.
Mindkét Bozsik tornán Csepreg, Lukácsháza, Kőszeg és Bük utánpótlás csapatai, három korosztályban –U7, U9 és U11- mérkőztek meg egymással.
Csepreg lurkói is - Major Tamás, edző vezetésével – egytől egyig nagyon lelkesen és ügyesen, az utolsó percig kitartóan rúgták a labdát, és mindhárom korosztályban sikeresen helytálltak.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE – Acsád-Meszlen SE
Időpont: 2011.11.06. vasárnap 14.00 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
2011/12 Megyei III. bajnokság Sárvári csoport, következő mérkőzése:
Káldi SE – Csepreg SE
Időpont: 2011.11.06. vasárnap 14.00 óra
Helyszín: Káld Sportpálya
2011/12 Megyei U-16 bajnokság Északi csoport, következő mérkőzése:
Lukácsháza SE – Csepregi SE
Időpont: 2011.11.02. szerda 16 óra
Helyszín: Lukácsháza Sportpálya
2011/12 Megyei U-16 bajnokság Északi csoport, következő mérkőzése:
Csepreg SE – Celldömölki VSE
Időpont: 2011.11.05. szombat 10 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
III. Bozsik Torna:
U7, U9, U11 korosztály
Időpont: 2011.11.07. hétfő 16 óra
Helyszín: Lukácsháza Sportpálya
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport, következő mérkőzése:
Időpont: 2011.10.30. vasárnap 11.00 óra
Helyszín: Vassurányi Sportpálya
2011/12 Megyei III. bajnokság Sárvári csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE – Mesteri FC
Időpont: 2011.10.30. vasárnap 14.00 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
2011/12 Megyei U-16 bajnokság Északi csoport, következő mérkőzése:
Jánosháza KSK – Csepregi SE
Időpont: 2011.10.29. szombat 10 óra
Helyszín: Jánosháza Sportpálya
A Csepregi Sportegyesület csapata a Megyei III. Szombathely nyugati csoportjában a 10. fordulóban nem játszott mérkőzést, szabadnapos volt.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
1. forduló: Csepregi SE - Perenye SE 9:2
2. forduló: Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
3. forduló: Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
4. forduló: Csepregi SE – Váti SE 4:3
5. forduló: Csepregi SE – Gyöngyösfalu SE 4:2
6. forduló: Bozsok SE – Csepregi SE 0:2
7. forduló: Csepregi SE – Cáki SE 1:0
8. forduló: Kőszeghegyalja SC – Csepregi SE 0:4
9. forduló: Csepregi SE - Vasasszonyfai SE 2:3
10. forduló: Szabadnapos
Elszenvedte első vereségét a Megyei III. osztály szombathely nyugati csoportjában, de így is vezeti 24 ponttal a bajnokságot a Csepregi Sportegyesület csapata.
9 mérkőzés után, 45 lőtt és 11 kapott góllal áll az élen a csepregi gárda, miután 2:3-ra kikapott a Vasasszonyfai Sportegyesülettől.
Gólszerzők: Ravadich Zsolt (1), 8. percben
Sárdy Roland (1), 12. percben
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
Csepregi SE – Váti SE 4:3
Csepregi SE – Gyöngyösfalu SE 4:2
Bozsok SE – Csepregi SE 0:2
Csepregi SE – Cáki SE 1:0
Kőszeghegyalja SC – Csepregi SE 0:4
Csepregi SE - Vasasszonyfai SE 2:3
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE 2011. október 23-án szünnapos
Időpont: -
Helyszín: -
2011/12 Megyei III. bajnokság Sárvári csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE – Szergény SE
Időpont: 2011.10.23. vasárnap 15.00 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
2011/12 Megyei U-16 bajnokság Északi csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE – Kemenesalja FC
Időpont: 2011.10.22. szombat 10 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
Rendíthetetlenül vezeti a Megyei III. osztály szombathely nyugati csoportját, 24 ponttal a Csepregi Sportegyesület csapata. 8 mérkőzés után, 43 lőtt és 8 kapott góllal áll az élen a csepregi gárda, miután határozott 4 gólos győzelmet aratott a Kőszeghegyalja együttese felett.
Gólszerzők: Sárdy Roland (2), 9. és a 38. percben
Ravadich Zsolt (1), 48. percben
Csenár Zoltán (1) 71. percben
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
Csepregi SE – Váti SE 4:3
Csepregi SE – Gyöngyösfalu SE 4:2
Bozsok SE – Csepregi SE 0:2
Csepregi SE – Cáki SE 1:0
Kőszeghegyalja SC – Csepregi SE 0:4
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE – Vasasszonyfa SE
Időpont: 2011.10.16. vasárnap 11 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
2011/12 Megyei III. bajnokság Sárvári csoport, következő mérkőzése:
Nemeskocs FC - Csepregi SE
Időpont: 2011.10.16. vasárnap 13.30 óra
Helyszín: Nemeskocsi Sportpálya
2011/12 Megyei U-16 bajnokság Északi csoport, következő mérkőzése:
Rábapatyi KSK - Csepregi SE
Időpont: 2011.10.15. szombat 10 óra
Helyszín: Rábapatyi Sportpálya
Még mindig veretlen!
Még mindig veretlen, s magabiztosan vezeti a Megyei III. osztály szombathely nyugati csoportját, 21 ponttal a Csepregi Sportegyesület csapata. 7 mérkőzés után, 39 lőtt és 8 kapott góllal áll az élen a csepregi gárda, miután egyenrangú küzdelemben, de magabiztosan legyőzte a szívósan helytálló Cák együttesét, Horváth Ferenc 82. percben megszerzett góljával.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
Csepregi SE – Váti SE 4:3
Csepregi SE – Gyöngyösfalu SE 4:2
Bozsok SE – Csepregi SE 0:2
Csepregi SE – Cáki SE 1:0
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport, következő mérkőzése:
Kőszeghegyalja SC- Csepregi SE
Időpont: 2011.10.09. vasárnap 16 óra
Helyszín: Kőszeghegyalja Sportpálya
2011/12 Megyei III. bajnokság Sárvári csoport, következő mérkőzése:
Boba SE- Csepregi SE
Időpont: 2011.10.09. vasárnap 16 óra
Helyszín: Bobai Sportpálya
2011/12 Megyei U-16 bajnokság Északi csoport, következő mérkőzése:
Csepregi SE- Kemenesmagasi SE
Időpont: 2011.10.08. szombat 10 óra
Helyszín: Malomkerti Sportlétesítmény
Vezeti a Megyei III. osztály szombathely nyugati csoportját, 18 ponttal a Csepregi Sportegyesület csapata. 6 mérkőzés után, 38 lőtt és 8 kapott góllal áll az élen a csepregi gárda, miután gyenge játékkal, de magabiztosan legyőzte a sportszerűen játszó Bozsok együttesét, Ravadich Zsolt 10. és Gazdag Zsolt 18. percben megszerzett góljával.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
Csepregi SE – Váti SE 4:3
Csepregi SE – Gyöngyösfalu SE 4:2
Bozsok SE - Csepregi SE 0:2
Még mindig veretlen, s így vezeti 15 ponttal a Megyei III. szombathely nyugati csoportját, 5 mérkőzés után, 36 lőtt és 8 kapott góllal a Csepregi Sportegyesület csapata.
A Szeptember 18-án megrendezett rangadón egy rázós első félidő után az 1-1 es fordulást követően végül felülkerekedett a jól küzdő ellenféllel szemben a csepregi gárda, s beállította a 4-2-es végeredményt a Csepreg - Gyöngyösfalu mérkőzésen. A mérkőzés góljait Németh Norbert, Horváth Ferenc (2) és Sárdy Roland szerezte meg.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
Csepregi SE – Váti SE 4:3
Vezeti 12 ponttal a Megyei III. szombathely nyugati csoportját, 4 mérkőzés után, 32 lőtt és 6 kapott góllal a Csepregi Sportegyesület csapata.
Szeptember 11-én, nehéz, verejtékes küzdelem után 4-3-as végeredmény született a Csepreg-Vát mérkőzésen. A győztes gólt a 90. percben Németh Norbert szerezte meg.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
Csepregi SE – Váti SE 4:3
Megszerezte második győzelmét a fiatal gárda, Tájmel Martin és Németh Bálint góljával a Megyei III. Sárvári csoportjában, így a csapat 6 ponttal az 3. helyet foglalja el a bajnokságban.
2011/12 Megyei III. bajnokság Sárvári csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Mesteri FC 1:2
Káldi SE – Csepregi SE 5:1
Csepregi SE – Bobai SE 1:0
Csepregi SE – Nemeskocs SE 2:0
Magyar Kupa:
Csepregi SE - Szombathelyi Focisuli LE 6:0
Csepregi SE – Jáki SE 3:0
Csepregi SE – Celldömölki VSE 2:3
Vezeti 9 ponttal a Megyei III. szombathely nyugati csoportját, 3 mérkőzés után, 28 lőtt és 3 kapott góllal a Csepregi Sportegyesület csapata.
Szeptember 4-én megérdemelt 11 gólos győzelmet aratott a szép számú nézőközönség előtt a csapat a nagyon színpatikus és sportszerűen játszó Horvátzsidányi gárda ellen.
2011/12 Megyei III. bajnokság Szombathely nyugati csoport mérkőzéseinek végeredménye:
Csepregi SE - Perenye SE 9:2
Pornóapáti FC - Csepregi SE 1:8
Csepregi SE – Horvátzsidány FC 11:0
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |