
2013. július 4-6. között, immár hatodik alkalommal rendezik meg a vas megyei Csepregen az Országos Ismerős Arcok Tábort. A zenekar rajongóinak valódi zarándokhelyévé vált Ottó-kempingbe ismét az ország minden területéről, sőt határainkon túlról is érkeznek vendégek.
Előző években megrendezett rendezvényeinkkel sikerült hagyományt teremtenünk, amire azért is vagyunk büszkék, mivel táborunk nem csak a rockzenéről szól, hanem bemutatkozhatnak népzenei együttesek, néptáncosok, illetve előadások, valamint gyerekműsorok, kézműves- és gyermekfoglalkozások is színesítik palettánkat.
A nyitónapon Kovács Miklós és Gyurácz Tamás gitáros-dalos estjével indítjuk a rendezvényt.
5-én pénteken, az Ismerős Arcok barátainak műsorai következnek. Lesz karaoke műsor a zenekar dalaival, majd zenél a mosonmagyaróvári Katapult együttes. Ezután a hazai blues zene ikonja, a Takáts Tamás Blues Band lép fel.
A szombati napon táborunkban régi hagyományként vas megyei fiatalok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Ők a Rock Memories, illetve különleges hangzásával a már az országos médiákat is ostromló Karak zenekar lépnek színpadra. Az Ismerős Arcok zenekar szokásos tábori nagykoncertjét az ős P-Box felejthetetlen rockzenéje vezeti fel.
Az idei programot táborozók előadásai, lovagi torna, vetélkedők színesítik.
A rendezvényre mindenkit szeretettel vár a Térkép 2005 Kulturális Alapítvány!
További információk: iatabor.hu
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | |||||
| 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
| 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
| 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
| 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 |