Figyelem, az archivum.csepreg.hu weboldal tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat tartalmazhat. Kérjük, a legfrisebb tartalmakért kattintson a csepreg.hu vagy a hellocsepreg.hu weboldalakra!

Ugrás a tartalmi részre

Főmenü

Civil szervezetek, egyesületek

Csepreg Város Csillagvirág Mazsorett Csoportja

Csepreg Város Csillagvirág Mazsorett Csoportja 4 éve működik folyamatosan a városi nagy mazsorett csoport tulajdonképpeni utánpótlás csoportjaként. Működésük, megjelenésük nem oly gyakori még, megjelenésüknek elsősorban a városi rendezvények adnak lehetőséget.

Csepreg Város Fúvószenekara Egyesület

Csepreg Város Fúvószenekara 1930-ban alakult, azóta többszöri átalakulással folyamatosan működik. 1968-ban megindult az állami zeneoktatás Csepregen, s ez jelentős fejlődést és eredményeket hozott a zenekar életében is.

Az együttest Iliás Attila karnagy vezeti, amely 2010-ben ünnepelte 30 éves jubileumát, egyúttal a csepregi fúvószenekari játék 80 éves évfordulóját is.

A nagy elődök nyomdokain haladva továbbra is az igényes fúvószenekari indulók, előadási darabok, fúvósátiratok, slágerfeldolgozások szerepelnek a repertoárban.

Csepreg Város Kisvirág Mazsorett Csoportja

Csepreg Város "Kisvirág" Mazsorett Csoportjába 6-8 éves kisiskolások, illetve 6 kisóvodás kislány jár. Ők az órákon apró lépésenként tanulják a helyes járást és tartást. Balett alapismeretek segítségével, ütemérzék fejlesztő gyakorlatokkal kiegészítve tanulják meg koreográfiájukat, amelyet először 2007 decemberében, a siófokon megrendezett országos mazsorett fesztiválon mutattak be.

Csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete

A 2005-ben alakult Csepregi Borbarát Hölgyek Egyesülete új és fiatal közössége a csepregi civil szervezeteknek.

Az egyesület célja mindazon kulturális hagyományok ápolása, amelyek a magyar, különösen Csepreg és vidékéhez fűződő szőlőtermesztéshez, a gasztronómiához és a borászathoz kapcsolódnak. A magyar és csepregi borok megismerése érdekében végzett értékmegőrző tevékenységet folytat, és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar hölgyek nagyobb szerepet kapjanak a magyar borkultúra és gasztronómia terjesztésében.

Csepregi Hegyközség

Csepreg külterületén elhelyezkedő zártkert tulajdonosok 1990. január 1-jével érdekvédelmi, érdekképviseleti egyesületet - Hegyközséget - hoztak létre, amely ma Szőlőhegy Tulajdonosok Egyesülete néven tevékenykedik.

1996-ban a csepregi termőhelyet a Soproni Borvidékhez sorolták és köztestületet hoztak létre Kőszeg és Környéke Hegyközség Csepregi Termőhely néven.

CSSEA Csepregi Sportegyesület (CSSE) 1924-ben alakult Csepregen, elsősorban a labdarúgást kedvelő és a sportolni vágyó lakosság kezdeményezésére. Egyesületünk fő tevékenysége a labdarúgó bajnokságokban szereplő felnőtt, ifjúsági és serdülő labdarúgó csapataink edzéseinek folyamatos biztosítása és versenyeztetése. Fő tevékenységünk mellett feladatunk a tömegsport jelleggel alakult, a megyei I. osztályban szereplő sakkcsapatunk edzéslehetőségének és versenyeztetésének folyamatos biztosítása, valamint a baráti körként működő, hagyományőrzéssel foglalkozó Íjász klubunk programjainak támogatása és segítése.

Egyesületünk tevékenysége során kiemelten kezeli a hátrányos helyzetű fiatalok, beleértve a kisebbségi és rossz anyagi helyzetű családok gyermekeinek ingyenes sportolási lehetőségének rendszeres biztosítását.

Csepregi Vegyeskar Egyesület

A Csepregi Vegyeskar Egyesület 1990-ben alakult. A kezdetben 15 fős énekkar az évek során 35 főre duzzadt. Tagjai között a fiatal és idősebb generáció egyaránt képviselteti magát. Célja a környék zenei kultúrájának ébren tartása, hagyományok ápolása, az éneklő baráti közösség bővítése, hangversenyek, ünnepségek szervezése szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt, nemzetközi kapcsolatok kiépítése és ápolása.

CSIN-talan Ifjúsági és Turisztikai Egyesület

Az egyesület 1997-ben alakult, helyi fiatalok szervezeteként. Célja a helyi és kistérségi fiatalok érdekeinek képviselete, rendezvények, programok szervezése, a turistaház fejlesztése, üzemeltetése.

Farkas Sándor Egylet

Egyletünk 1993 februárjában alakult. Névadónk fiatal káplánként megírta és kiadta Csepreg mezőváros történetét 1887-ben. A múlt szellemi értékeit megőrző tevékenysége példa előttünk.

Alapszabályzatunkban a hagyományőrzés és a kulturális élet élénkítése került az első helyre. A helyi népszokásokat egybefogó színpadra is szánt programjaink: a Tollfosztó és a Csepregi lakodalmas alapjául a Dr. Csepregi Horváth Jánosnak a Magyar nyelvőr 1873-75-ig megjelent képrajzi publikációi és Rajczy Mária Mechtilda bölcsészdoktori értékelése ( Csepreg irodalmi múltja és népköltészeti hagyományai, Soproni Szemle 1944. ) valamint élő népszokások szolgáltak.

Flamingo Rock & Roll Klub

A Flamingo Rock & Roll Klub 1992-ben alakult, Németh Éva vezetésével, a Csepregi Petőfi Sándor Művelődési Ház égiszén belül kb. 10 fővel. Ma már 3 településen (Csepreg, Bő, Újkér) több, mint 50 fővel folyik a kimagasló szakmai munka, melynek eredményeképpen rengeteg arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek már versenyzőink az elmúlt években.

Répce Citera Barátok Köre

A Répce Citera Barátok Köre 2003 ban alakult nyugdíjasokból, hogy a nyugdíjas klub összejövetelein, rendezvényein a zenét is maguk adják. Majd csatlakoztak mások is, akik megkedvelték a citerát, és megtanultak rajta zenélni. A csepregi művelődési ház kiscsoportjaként működünk. Csapatunkat a dal szeretete és a jókedv jellemzi, ami általában átragad hallgatóságunkra is.

Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület

A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 10 lelkes fiatal kezdeményezésére 2003. október 20-án jött létre Csepregen.

Tagjaink száma szépen gyarapodik, egyre több fiatal csatlakozik a lelkes tettre kész csapatunkhoz.

Egyesületünk korosztályi összetétele 10-35 év, legfőképpen középiskolás és főiskolás korosztály. Az egyesület céljai között szerepel a fiatalok tartalmas szabadidő eltöltése, valamint a kulturált helyi szórakozás lehetőségének biztosítása. Az egyesület alapcéljai között szerepel különböző rendezvények, tanfolyamok, tréningek, táborok szervezése, a közéletiségre és ifjúság sportra nevelésének elősegítése.

Programjainkkal különös figyelmet szentelünk a csellengő fiataloknak.

Fel a lap tetejére