T. Molnár Zsuzsanna
Nem hiszem magamról, hogy én tudok legszebben
és legigazabban szólni, de folyamatosan törekszem erre,
annak tudatában is, hogy soha nem érem el.
Őszi versek
Pazarlón szórta
Pazarlón szórta fényét a szeptember végi nap.
A megújult tér tágas síkságában
Ráérős, sétáló alakok.
A padokon idősek napoztak,
Fény felé fordult az arcuk.
Anyák szaladtak gyermekük után,
Ha a kicsi a kövön megbotlott.
A bronz ifjú pogány hévvel ölelte
Hölgyét, mert Cupidó nyila eltalálta őt,
Nyomukban szökkent faun, a leskelődő,
Szívük ritmusára mozdult a szökőkút,
Zengett, csobogott körforgásban az őselem,
Szimbolizálva az örök időt és a szerelem
Örökkévalóságát.
Távolabb felszikrázott a Szentháromság
Oszlopa. A kő aranyát felizzította a fény,
A pogány Pannónia
És a keresztény Róma
Békésen időzött Savaria terén.
A Bécsi kávéház teraszán voltunk.
Csendes magyar és vidám
Német beszéd zsongott,
Fagylaltot kanalaztunk.
A karamell nagyon finom-
Mondtam a pincérnek,
És ő rám mosolygott.
A béke boldog érzése töltött el
Ezen a szelíd fényű téren,
Öröme egyre nőtt bennem,
Mint nehéz háborúk után
Az emberiségben,
Itt Szombathelyen,
2006. szeptember 28-án,
15. 30-kor a kávézó teraszán.
Promenád októberben
A fákon túl sárga ragyogás,
Pázsit fürdik tavaszi zöldjében,
De halkan zizzenő levéllel
Rágördül egy szél sodorta ág.
Egyenes derékkal állnak még a fák,
Ám rozsdaszín lombjuk tört, beteg.
Vén október fáradt, ráncos kézzel
Rajzol föléjük aranyos glóriát.
Boltok, templom, múltat őrző kastély,
Nem változik erre semmi rég.
Sekély a gondolat, földszintes a tér,
Kopott ruhában baktat a remény.
2000. október - M. j. Kláris Antológia
Őszi kert
A kertet felástuk
fölfele fordítottuk
ami alul volt
lekerült a fenti világ
gaz és virág
az ásó temet nem válogat
helyére teszi a dolgokat
ami élt virult
hasznosat szépet elvadult
élősdit száraz levelet
- égalité -ez a természet
demokratikus rendje
nem számít hírnév és a kincs
a van volt és a nincs
az ásó már mindent tudott
mikor a mag sarjadozott.
Szomorú világ!
De a drót mellett
egy kenyérbélvirág
ragyog napsárgán
és a késő őszben
dacol bimbóval
sötétzöld levéllel
az omladozó rögök felett.
2000. december - M. j. Balatoni Kristály, Kláris
Őszidő
Pereg a lomb, sodródik szét,
ősz szólítgat szeleket,
tört fény vibrál csupasz ágon,
hoz időüzeneteket.
Ötvenszer lehullott a lomb azóta,
hogy harc volt, véres és igaz -
hallgatás számoltatta
titkon az évfordulóikat.
Fordult az időkerék,
ma hangosak az ünnepek,
hamis zászlók lengedeznek,
a porladó csontok felett,
s a jelen pocsolyájába mártják
évente tiszta nevük.
Az ünnep, az ünnep,
a harc, az harc,
mindennek külön ideje van.
Csendjük méltatlan
dübörgés ne zavarja,
béke legyen nekik a földben,
az élők szívében kegyelet idefenn!
Őszi szél, sodorj föléjük puha avart,
amit a rossz Idő felkavart,
hozz nekik méltó ünnepet,
értük szóljon a gyászzene hangja
és a tisztelgő emlékezet!
Temetők
Permetez a novemberi köd,
felfénylenek a temetők,
gyertyák ezrei lobognak
lélekjárta sírok felett.
Vonulunk hosszú sorban,
gyűjtjük emlékeinket,
idézzük arcuk,-
mikor még éltek,-
felmondjuk utolsó szavaik.
A gyertyák fénye mellett
számot vetünk magunkkal is:
Voltunk, vagyunk,
leszünk lelkek,
aranyló gyertyafénnyel
lobogunk a sírok felett.
Hó hull fehéren, puhán,
betakarja koszorúink.
2007. október
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 26 | 27 | 28 |