2014. december 16-án megtörtént a beruházás műszaki átadás-átvételi eljárása. Az eljárás során tett észrevételek jegyzőkönyvben kerültek rögzítésre.
2014. december 19-én a megrendezésre került a projekt záró rendezvénye. Vlasich Krisztián, Csepreg város polgármestere elmondta, hogy az ivóvíz minőségének javítása egy lépés afelé, hogy a térségben élők egészségét megőrizve törekedjenek azok életminőségének javítására. Szavai szerint az összetartozás és a közös együttműködés kulcsfontosságú tényező volt, a településekkel közösen azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy az emberi egészséget nem veszélyeztető, jó minőségű ivóvizet tudjanak biztosítani.
A beruházásnak köszönhetően felújították a csepregi, több mint 100 négyzetméter területű vízműgépházat 68 vízbekötő vezetéket és 987 méter gerincvezetéket rekonstruáltak, valamint megtörtént a vízhálózat cseréje a Szombathelyi és a Dózsa György utcában.
Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy a biztonságtudat a biztos fejlődés alapja. Hozzátette: bárhol is éljünk, bármilyenmódon képzeljük el térségünk fejlesztését, mindennek az alapja az egészség. Az egészségnek pedig az egyik pillére, hogy tiszta ivóvizet fogyasszunk. Ez a projekt ebben segít az itt élőknek.
2014. december 31-re a próbaüzem is sikeresen lezárult, a létesítési engedélyeztetési folyamat elkezdődött.
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | |||
5 | 6 | 7 | 8 | 10 | 11 | |
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 |
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 |
26 | 27 | 28 | 29 | 30 |